Kezdőlap

Kedves Látogató!

Klubunk célja, hogy lehetőséget biztosítson a tehetséges, érdeklődő gyerekek számára robotikai, elektronikai, programozási területen az érdeklődésüknek megfelelő, korszerű ismeretek magasabb szintű elsajátítására.

A klubot 2017-ben hozta létre két mérnök (tanár), akik már korábban is foglalkoztak hasonló témákban diákokkal. Többek közt elektronikai, robotikai versenyekre felkészítés, illetve a témához kapcsolódó bemutatók szervezése a klub programja, mely teljesen térítésmentesen működik, az eddigi tevékenységet állami pályázatok és vállalatok finanszírozták.

Eszközeink további fejlesztéséhez, klubunk bővítéséhez, illetve további versenyeken való részvétel finanszírozásához keresünk szponzorokat, támogatókat – elsősorban anyagi oldalról, de bármilyen segítséget elfogadunk.

Klubunknak Szombathelyen, a Nyitra Utcai Általános Iskola biztosít helyet, a támogatásokat az iskola alapítványán keresztül is tudjuk fogadni.